" A házasság példamutató lényege lehet az egész-ség. Ezzel azt az egységet tudjuk kifejezni, amit egy egész nő és egy egész férfi, két félember kapcsolata alkot, egy egész emberként. A két felet a szerelem kovásza tarthatja egyben. A szerelmet őrzi a házasságban érlelődő tisztelet, vagyis az egymás iránti elismerő, elfogadó, megbocsátó szeretet."
A gyermek nem célja a házasságnak, a gyermek ajándék. Az egészből születhet csak gyermek. Az egész-ségből megszületett gyermekek ne a házaspár közé, hanem köré szülessenek. A gyermekek így érezhetik állandó biztonságban magukat-hol egyikbe, hol másikba kapaszkodhatnak-, mert egy egész nőt, egy egész férfit, két félemberből kovácsolódott egész-séges emberpárt láthatnak példaképül.
Az elválók maguk közé szülték a gyermekeket, és nem maguk köré, eltávolodtak egymástól, a szerelem feltételes szeretetté langyosult. Nem egészként nevelték gyermekeiket, hanem két kielégítetlen félemberként. Hiába tettek meg egyébként minden tőlük telhetőt. Ez pazarlás, mivel minden bizonnyal jó szándékú, értékes nőkről és férfiakról van szó. Amikor a gyermekek kirepülnek, két elszürkült félember marad otthon, akik nehezen tudnak már egy egész embert alkotni.
Mi 43 éve küzdünk a boldog pillanatokért. A mennyország és a pokol itt a földön kezdődik. Naponta szerzünk pokoli és mennyei pillanatokat egymásnak. A Kánaán pedig nekünk együtt a születés-halál-örökélet reményt adó körforgásának hármasában érhető majd el.
Levente Péter és Döbrentey Ildikó gondolataikkal utat mutat, erőt és hitet ad sok fiatalnak és kevésbé fiatalnak egyaránt.

Válasz

Ezen a napon Döbrentey Ildikó-Levente Péter elhozták nekünk Szekszárdra életfilozófiájukat, s " Párkapcsolat " című előadásukban megosztották 43 éve tartó házasságuk tanulságos történetét.
Felváltva szólnak a közönséghez, elmesélik megismerkedésük, szerelmük történetét. Ildikó azzal kezdi: " Kerestem egy fiút, akivel majd beszélgetni tudok, egy hívő, bátor embert, akinek elvei vannak és kiáll mellette-egy lovagot. Péter is keresőben volt, s így találkoztunk mi.
Ildikó mesélt a házasságukban megélt tragédiákról, az örömökről, s azt tanácsolta mindenkinek, hogy amikor nehézségek vannak a párkapcsolatban, akkor gondoljanak vissza arra a délutánra, amikor társukkal először találkoztak. A szerelem egyik gyönyörű himnuszát énekelte együtt a közönséggel: " Tiéd vagyok, rabod vagyok / Megkötözött foglyod vagyok / Édesem."
Elmesélte, milyen fontosak voltak házasságukban a barátok, s milyen fájdalmas volt számukra, hogy szinte minden barátjuk elvált. A megmaradó, igazi, nagy kincset jelentő barátaik a gyermekkorukból valók, s azok mind házasságban élnek.
Levente Péter is emlékezik. A gyermekkorra, édesapja viszontagságos életére, példamutatására, és megszámlálhatatlan szép és fájó emléket idéz.
Ő is kereste a másik felét, azt a nőt, akivel elkezdheti a családi életét, s ez Ildikó lett, akivel, mint fogaskerekek, működnek együtt immár 43 éve.
" Az első 30 év azért kellett, hogy kiérdemeljem az utolsó 13 évet "-mondja, s Ildikó kedves mosolya nyugtázza ezt a kijelentést.
" Azok, akik a szerelem és a szexualitás közé egyenlőségjelet tesznek, becsapják magukat. A szerelem, szellem és lélek hármas egysége tarthat csak örökké. S amikor kimondjuk az igent, megfordul ez a hármas egység, s lélek kerül első helyre.
Szüleim 58 évig éltek szerelmi házasságban. Az életük egy lépcső a születéstől a halálig, s a szeretet a lajtorja, amibe kapaszkodhatunk. "
Ezen a februári délutánon sok ember érezhette a családok évének üzenetét: " Családdal a jövőért." Mert egy ház, legyen bérház vagy családi ház, csak egy hely. Attól válik otthonná, ha a benne lakókat gyermekek veszik körül, s benne lakók szeretik és tisztelik egymást.
- Sas Erzsébet; Szekszárdi Vasárnap.2011. február 20.-

Előzmény

Válasz

" Férfi sorsa a nő. "
-Jókai Mór-

Február 13-án volt a " Házasság Világnapja ".
A Duna televízióban egész napos műsor volt látható, amit érdemes megnézni az archívumban , vagy legalább részleteket belőle.
" Isten a görbe vonalakon is tud egyenesen írni. "
-Csókai András-

Érdemes megnézni Csókai Andrással és nejével, valamint Gubás Gabival és férjével való beszélgetést, és más családokkal való beszélgetést is.
Néhány gondolat a beszélgetésekből:
Fontos, hogy az ember elhiggye magáról, hogy szerethető.
Elég erős-e a szeretet, a hit, hogy átsegítse a párokat a nehéz helyzeteken?
A házasság felelősségvállalás, konfliktusok megoldásán alapszik, oda figyelés egymásra, összetartás, összetartozás, támasz, szeretet, megértés, szabadság. Nagyon fontos a testi érintés, egy simogatás, egy puszi. Kell a humor, a jókedv, bár ez ma napság nem megy olyan könnyen. Ne az önzés uralja a kapcsolatot, hanem a másik emberre való odafigyelés, mert az egyén kerül ilyenkor válságba nem a család? Nem kell semmit a szőnyeg alá söpörni! A munka helyi gondokat sem kell eltitkolni, csak amikor az ember haza ér nem azzal kell kezdeni, hanem örülni egymásnak.
Tudjunk bocsánatot kérni egymástól!
Munka és az emberi kapcsolatok egyensúlya igen fontos, mert ahol a házasságban nincs rend, az az ember nem tudja a munkáját sem jól csinálni.
Hit ereje átsegítő erő a nehéz helyzetekben. Megbocsájtás? Igen. Onnan is fel lehet állni.

Válasz

Mi a " szabadság": Amikor nincs bennünk félelem, az ha úgy adunk, hogy nem várunk érte köszönetet, amikor föladjuk görcsös önvédelmünket, amikor az ember elkezd kinyílni.
( Őszinte tekintettel egészen piciny korunkban néztünk utoljára. Ez a hegyi tó tisztaságú, nagy babaszemek varázsa-őszinték még. A babák tágra nyílt, óriási pupillájú szeme elvarázsol bennünket paradicsomi tisztaságával. Mint egy átlátszó tóban, egyenesen lelkének legmélyére lehet látni benne. De már két-három éves korunkban megjelenik rajtunk a taktikai arckifejezés, az " én" kialakulásával együtt az önvédelmi pillantások, a diplomatikus mosolyok, az elrejtések és a félrevezetések-vagyis a Te-nek szóló ravasz önvédelmi színjátékok. Nagyjából hároméves korunkban kezdünk el " hazudni ". Ez nemcsak azért van, mert a mai társadalom beteg, hanem mert az ego kialakulásával az ember a többiekkel elveszti a közvetlenséget.
Mindenkivel. Még az anyámmal is-pedig ő valóban szeret. És mégis: másik ember! Vele szemben is átállok az önvédelmi taktikára. Hazudni kezdek. Innen kezdve arcunk csak a legvégső pillanatban tükrözi lelkünk valóságát. Leplezni tudjuk a fájdalmat, hazudni a kéjt, mosollyá szelídíteni a gyűlöletet.
Hacsak az első lépéseket megteszed az önmegismerés útján, azonnal tudod, hogy nem az Igazi Arcodat viseled.)
De amikor megszeretünk valakit, az a veszély fenyeget, hogy megszűnik határaink védelme.

Válasz

"...mert a szeretet mindig együtt jár a lemondással"

Ezen a részleten megakadt a szemem. És úgy gondolom, hogy a mindig azt jelenti, hogy ez állandóan jelenlévő valami, vagyis jelen esetben a szeretet szinte egyenlő a lemondással... Hm??? A lemondás meg számomra azt jelenti, hogy van, vagy volt valamilyen elvárásom, amiről lemondok, és ezt a lemondást érzem is, talán még büszke is vagyok rá, hogy én milyen nagyszerű dolgot tettem, mert "hajlandó voltam lemondani róla", ezzel bizonyítva a páromnak (és önmagamnak), hogy én milyen kivételes ember vagyok.

Egyszer azt olvastam valahol, hogy a megbocsátás csodás dolog.
Persze, ha már előtte elítéltema másikat, akkor valóban sokkal jobban jár ő is, én is, ha megbocsátok. De megbocsátani csak akkor lehet, ha van mit megbocsátani, vagyis ha előtte ÉN MÁR ELÍTÉLTEM A MÁSIKAT, történetesen a páromat.

Nah, de visszakanyarodok egy pillanatra a lemondáshoz, meg a szeretethez. A szeretet szerintem nem lemondás, nincs benne semmi negativitás, semmi rossz, vagy kellemetlen érzés, de még csak kósza gondolat sem, hogy bármiről is "le kellett volna mondanom". Ha ez megjelenik, akkor ez szeretetnek álcázott játszma, amivel az önbizalmában kételkedő ember próbálja bizonygatni önmaga és másik felé, hogy "de igenis, nekem van önbizalmam", meg hogy "én igen is értékes ember vagyok". Még akkor is, ha ezeket nem mondja el soha senkinek sem.

A kapcsolatok alapjának, szerintem kevésbé a lemondást kellene tekinteni, ami ugye kompromisszum néven is hihetetlen népszerűségnek örvend, és sajnálatos módon sok család- és párterapeuta is azt mondja, hogy ez mennyire fontos. Miközben a kompromisszum egyik, másik vagy mindkét felet csonkítja.

Sokkal célravezetőbb lenne, ha kompromisszum helyett a konszenzusra fordítanánk a figyelmünket. Ezt a kevesek által ismert szót arra használjk, hogy megkeresni azt a megoldást, ami mindkét (vagy ha egy csoportról van szó, akkor az összes jelenlévő) számára maximálisan kielégítő. Mindenki egyet tud vele érteni, és senki sem sérül, hanem sokkal inkább épül. Ez persze idő. Ez persze energia. Hajlandóságot feltételez. Na, meg azt, hogy van olyan fontos saját életünk, hogy csakis a legjobbat engedjük bele. Csakis a legjobb kapcsolattal elégszünk meg. Amit persze ki alakít??? Hát bizony: mi magunk, a társunkkal együtt. A kérdés csak az, hogy beletesszük-e ezt az energiát? És ha nem, tudjuk-e ennek okát? Lehet, hogy nem ott vagy, nem azzal vagy, akivel lenned kellene? Mit gondolsz erről?

Előzmény

Válasz

A mai házasságokból legjobban hiányzik a kommunikáció. Martin Bower azt mondja, a kommunikáció csak én-te kapcsolatban valósulhat meg, más esetben csak monológ lehetséges. Minden párbeszéd egymás kölcsönös elfogadásán alapul. A házasság attól tud boldog lenni, ha igazán odafigyelnek a házasfelek egymásra.
-Talán azért hiányzik a kommunikáció, mert mindenki rohan, a mindennapi megélhetésért küzd.
-Ez még nem indokolja a párbeszédek elmaradását.
Az emberek összekevernek három fogalmat: a szórakozást, a pihenést, és az ünnepet. Szórakozásra, pihenésre még csak szakítunk időt, de az ünnepekre nem. Pedig az ünnep több a szórakozásnál, a pihenésnél. Az ünnep találkozás önmagammal, a másik emberrel, létnek az értelmével. Ünneplés nélkül nincs ember és családi élet. Már lassan elfelejtjük a vasárnapot, és nem tettünk helyébe mást csak a munkát.
-Visszatérve a házasságra.
Miért tiltja a katolikus egyház a házasság felbontását, hiszen nemcsak jó párkapcsolatok léteznek, hanem lélekrombolóak is?
-Nem passzióból tartja az egyház felbonthatatlannak a házasságot, hanem az ember természetétől felbonthatatlan. Nem tehertétel a házasság, hanem ajándék, hogy odaadhatja magát a másiknak. Erre a Földön senki nem képes, csak az ember. Az állat idejét tudja adni a másik állatnak, erejét az embernek, de egyedül az ember kiváltsága, hogy önmagát maradéktalanul egyedül testestül, lelkestül odaadhatja a másiknak és ebben éli meg a személyi voltát. Ezért probléma az ön-átadás. Teljesítmény központú versenykorban élünk, ahol számon kérik az egyéni teljesítményt. Állandóan azt érezzük, hogy le kell győzni a másikat, és ezt a mentalitást a házasságba is magunkkal visszük. Pedig valójában az ember a másik megvalósításában lesz önmagává.
-Sok ember azért ódzkodik a házasságtól, mert attól fél, szabadságát elveszíti.
-Igen, ma sokan úgy gondolják, hogy az a szabad, aki korlátlanul betöltheti vágyait. De arra nem gondolnak, hogy az is szabadság, ha nem tölthetjük be vágyainkat. A szülők is igyekeznek mindent megadni a gyereküknek, minden vágyukat betölteni, de ezzel megfosztják attól, hogy elsajátítsa a lemondás készségét. Ha a szabadságot úgy értelmezik, hogy szabad az, aki a vágyait korlátlanul betöltheti, akkor nem születik meg a lemondás készsége az emberben és aki nem tud lemondani, az képtelen szeretni, mert a szeretet mindig együtt jár a lemondással.

Válasz