írta: Cata Low
------------------

Ismered a szállóigét - "Az élet utánozza a művészetet vagy a művészet utánozza az életet?"

Szeretném ezt így módosítani: "A mindennapi televízió utánozza az életet, vagy az élet utánozza a televíziót?”

Csak nézd meg a szappanoperákat. Ezek a gyönyörű, jól öltözött emberek hatalmas otthonaikban és luxus ékszereikkel mennyire boldogtalanok. És ha szeretnénk még többet a drámából, ott van a Jerry Springer meg a hasonlók. Hogy ki nézi ezeket? Hát mi. Mi a vonzereje? Az áldozatiság!

Senki nem szereti bevallani, hogy áldozat — akkor se, ha nem tudatosan az. De minden alkalommal, amikor úgy érzed semmibe vesznek, nem tisztelnek, és ha úgy érzed megsértettek, közönnyel kezelnek, nem vesznek észre, nem vesznek figyelembe, átnéznek rajtad, vagy úgy érzed elnyomnak téged, akkor áldozati szemléletben vagy. Ha konfliktus az életed, nem te irányítod, gyenge vagy, stresszes vagy tehetetlennek érzed magad - ezek mind jelei, hogy az áldozati tudatban vagy.

Én mindig azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok áldozat. Valójában, rengeteg erőfeszítésembe került ezt demonstrálni! De néhány évvel ezelőtt, megláttam egy részemet, amivel még sohasem találkoztam. Ez megdöbbentett.

Jártam egy klubba, és épp karácsonyi bulit tartottunk. Mindenki készített ajándékot valakinek, akinek a nevét korábban kihúzta egy kalapból. Én is csináltam egy szép pár gyöngy fülbevalót és amikor az én emberem neve következett, oda is adtam neki. Egyre több ajándék cserélt már gazdát és nagy volt a nevetés meg a jókedv. Telt az idő, egyre több név került sorra, és egyre több ajándék lett átadva. Még több idő telt el, és az én nevem csak nem akart sorra jönni. Kezdtem töprengeni, mi lesz ha...? És végül az utolsó név. Ez sem az enyém. Ez pedig azt jelentette, hogy az a valaki, aki az én nevemet húzta, nem készített ajándékot nekem. Egyszerűen nem tudtam elhinni. És amit még nehezebb volt elhinni, hogy volt egy sunyi kis elégedettség érzés bennem. Mélyen egy jól elrejtett részem boldog volt, hogy kimaradtam.

Gandhi szerint:"A szolgálat, amelyet nem örömmel végeznek, az nem használ sem annak aki adja, sem annak, aki kapja."

Miért? Mert sajnálhattam magam. Amikor áldozatnak érzem magam, akkor felsőbbrendű lehetek, azzal a valakivel szemben, aki ellenem tett. Van egy beteges-édes érzés, hogy valahogy különleges vagyok, valahogy jobb vagyok, mint a másik. Az a valaki rossz, és nekem jár, hogy igazam van.

A következő az volt, hogy megosszam valakivel milyen sérelem ért, mennyire áldozat vagyok. Elmondtam egy jó barátnak, aki azonnal megadta nekem az ilyenkor kijáró együttérzést, majd később kaptam egy külön ajándékot. Aha! Szóval az áldozatiság együttérzést csikar ki a számomra. Még hatalmat is tud adni. Nekem van igazam. Önigazolás. Hiszen az egész világ egyetértene velem. Micsoda egy tetves, nem-jó érzés volt ez. Milyen jó a recept, hogy figyelmet kapjak!

Az a baj, hogy egy ilyen recept elég gáz. Gyengének érzem magam tőle. Dühösnek. Haragszom arra, aki érzéketlenül áldozattá tett engem. Én teszem magam pedig áldozattá a saját dühömmel. Ha egy haragvó gondolat magára marad ellenőrizetlenül, szavainkban vagy a testünkben előbb-utóbb megjelenik, vagy külsőleg vagy belül. És elkezdem én is üldözni az üldözőmet a gondolataimmal. Micsoda játszma! Az áldozati tudat arra hív meg, hogy áldozatokat szedjek. Ehelyett inkább az együttérző megmentő szerepét veszem fel, hogy jobban érezzem magam.

De hogy is állunk a megmentő fennkölt szerepével? Hát nem egy jó dolog megmenteni és segíteni az embereket? Ez is elég ravasz dolog. A motivációnkat kell kérdőre fognunk. Néhányan belevesztünk a megmentő vagy segítő szerepébe, hogy bebizonyítsuk milyen jók vagyunk. Vagy hogy eltereljük figyelmünket saját fájdalmunkról. Vagy hogy különlegesek legyünk, egy olyan valaki, aki tudja a "válasz-t". Vagy hogy kapjunk figyelmet és elismerést. Ha egy ál-megváltó szerepében vagyunk, mindenképp az áldozati tudatban vagyunk. Gandhi azt mondta: "A szolgálat, amelyet nem örömmel végeznek, az nem használ sem annak aki adja, sem annak, aki kapja”


Hogyan lehet leállítani ezt a lenkereket? Saját magunkhoz való őszinteséggel, amivel ezeket a szerepeket éljük. A gyakorlatok során az Avatar tanfolyam célja, hogy segítsen emlékezni, és közvetlenül megtapasztalni, hogy ki is vagy ezek nélkül a szerepek nélkül, vagy a meggyőződések, a hitek és a korlátozások nélkül, amelyekben oly sokunk teljesen elveszett.

--------------------------------------------------------------
írta: Cata Low
forrás: www.avatarjournal.com, www.comtud.com