Tibor és Erika egy hűvös őszi napon találkoztak először. Mindketten túl voltak egy hosszabb kapcsolaton, ami csúfosan kudarcba fulladt. Amikor meglátták egymást azonnal érezték, valami történt, mintha lelki társak találkoztak volna. A lány azt gondolta, nem leszek belé szerelmes, de nagyon érdekel minden, ami vele kapcsolatos. Tibor azt gondolta, ez a nő kell neki., ezért meghívta magához egy kávéra. Erika igent mondott, és amikor megérkeztek a kis belvárosi lakásba, azonnal belemerültek a beszélgetés művészetébe. Nagyon érdekelte őket minden, amit a másik mondhatott. Elmélyülten hallgatták a másik beszámolóját, figyelve minden szóra. Megpróbáltak mindent elmondani magukról, néha nevetve, néha kicsit elérzékenyülten. Tibor elmondta Erikának, hogy túl van egy csalódáson, és most társát keresi. Őszintén bevallotta, hogy a lány tetszik neki, aki mosolyogva hallgatta őt.
A lány másnap felhívta a férfit és őszintén megmondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy párkapcsolat legyen köztük, de felajánlotta a barátságát, amit Tibor nem fogadott el, mondván, hogy neki társra van szüksége. A lány elfogadta a döntését, és mindketten élték az életüket tovább. Egy hét elteltével egyszer csak csörgött Erika telefonja. Tibor volt az, és azt mondta, végig gondolta a dolgot, mégis szeretne barátkozni a lánnyal, aki örömmel beleegyezett. Ettől kezdve napi szinten találkoztak, minden szabadidejüket egymással töltötték.
Tibor öregedő művész lévén, érzékeny lélekkel megáldott ember volt, akinél, ahogy az idő telt, egyre inkább előtérbe került a racionalitás. Sokat foglalkozott a számlák kifizetésének gondjával, a háztartással, hiszen nem csinálta meg senki helyette. Munkáját alantasnak érezte, állandó önsajnálatba menekült a szomorú valóság elől. Egy arab üzletében tervezett kulcstartókat, és más efféle vackot. Tibor keserűen gondolt azokra az időkre, amikor számítógépes grafikával készült műveit más országokban állították ki, és amikor még „jegyzett” volt a szakmában. Mintha elfelejtették volna a nevét, senki sem kereste, senki sem érdeklődött utána. Talán ennek köszönhető, hogy 3 éve nem dolgozott, nem alkotott semmit. Erika gyakran bíztatta, kezdje el, ne hagyja, hogy a magány, a pénztelenség, és az érdemtelen munka legyűrje. Tibor rejtélyesen mosolygott ilyenkor, nem lehetett tudni, mi jár a fejében. Az arcán olyan kifejezés ült, mint amikor az ember a kisgyerekére mosolyog, ha butaságot talál mondani.
Erika gyakran aludt Tibornál, a galériára terített szivacson. Néha, ha kicsit több vörösbort ittak a nagy esti beszélgetéseken, a férfi megpróbálta a lányt átölelni, simogatni, csókolni, de az mindig kitért az ilyen gyengéd megnyilvánulások elől.
Mindketten tagjai voltak több társkeresőnek, és az összes levelezésről, ismerkedésről, találkozásokról híven beszámoltak egymásnak. Tanács, tanácsot követett, ahogy a helyzet megkívánta. A két ember között kialakult valamiféle szimbiózis, és már elképzelni sem tudták, milyen lenne a barátságuk nélkül élni.
A lány tudta, sokat köszönhet Dandynak, ( mert így becézte szinte a kezdetektől) talán nélküle már nem is élt volna a szakítás utáni szörnyű kínok miatt. Nagyon szerette a férfit, és tökéletesen megbízott benne. Gyakran dicsérte, próbálta ösztönző szavakkal felrázni a nihil állapotából. Egyszer történt, hogy már megint egy kicsit több vörösbort ittak az esti beszélgetés alkalmával, amitől aztán az ágyban újra felmerült a sex köztük lévő problematikája. A férfi nagyon kívánta a lányt, egyre csak ölelte, és csókolta ahol érte. A lány csak azt érezte, nem akarja becsapni Tibort, mert annál sokkal jobban szerette, de tudta, ők sosem lesznek egy pár. A lányból hiányzott a fizikai vágy Tibor iránt. Sajnálta ő, de nem lehetett mit tenni. Nem kívánta, és tudta soha nem is fogja. Ezek a gondolatok jártak a fejében, miközben Tibor simogatta, és lassan a lába közé dugta a fejét. A lány engedett, mert nem akarta megalázni újra az örökös visszautasítással, és mert abban reménykedett, úgy sem lesz jó, és engedett még azért, mert talán titkon remélte, megjön az étvágya, ha el kezd enni. A sex jó volt, mind a ketten élvezték, de a lány tudta, soha nem akarja megismételni. Másnap minden folytatódott úgy, ahogy eddig. Sokat nevettek, elmesélték a napjukat, voltak időszakok, amikor Erika szinte ott lakott Tibornál.
Aztán a lány megismerkedett egy fiúval, aki jóval fiatalabb volt nála. Tibor kezdettől helytelenítette a kapcsolatot, de Erika nem hallgatott rá, csak szokás szerint ment a saját konok feje után. A fiú román származású volt, ami még talán nem lett volna baj, de szegény is, szinte a létfenntartás is gondot jelentett neki. A lány mivel megszerette Mirceát, megpróbált kitartani, segíteni, amíg lehetett. Közben Tibor folyamatosan szidta, az elhibázott döntés miatt. Ez az új kapcsolat azt jelentette, hogy Tibor és Erika mond kevesebbet találkoztak, hiszen a másik párkapcsolat sok idejét felemésztette a lánynak. Ennek ellenére azonban Erika továbbra is szeretettel gondolt Tiborra, telefonon hívta, és amikor lehetett elment hozzá egy kicsit kidumálni a közelmúlt történéseit. Egy idő után Tibor az ilyen találkozások elől egyre többször kitért, azt mondta nem ér rá, hárította a lány közeledési kísérleteit. Erika tudta miért van ez, tudta, hogy sértett, és szomorú, amiért megváltozott az életük, de nem tudott megoldást találni erre a problémára. Csak azt tehette, h hívta Tibort, és újra felajánlotta találkozzanak. Közben Tibor is talált magának egy nőt, akivel rendszeresen együtt töltötte az idejét, így aztán tényleg szinte lehetetlenné vált a dolog. Tél végén még valami történt. Felbukkant Erika volt szerelme, és újra kezdték a beszélgetést, közös programokat szerveztek. Tibor ettől végleg elvesztette a türelmét. Egyre többször válaszolta a lány kedvességére csípős megjegyzésekkel, és egyre kevésbé tudta leplezni elégedetlenségét.
Történt egyszer, hogy végre össze tudtak hozni egy esti beszélgetést, és a lány is úgy szervezte, hogy ott tudjon aludni Tibornál.
Beszélgettek és ittak, aztán amikor a lány elálmosodott, fölment a galériára aludni. Tibor még tett-vett, a dolgait intézte. Erika kis idő múlva elaludt. Valamikor az éjszaka közepén arra ébredt, hogy Tibor rajta fekszik, és fogdossa, miközben megpróbálja megcsókolni. Az első gondolata a védekezés volt, amit meg is tett, fizikailag és szavakban is. Megpróbál Tibor lelkére beszélni, szinte könyörgött, hogy hagyja abba.
A férfi talán részeg volt, ezt nem tudni, de nem akart leállni. Egyre erőszakosabban, és durvábban molesztálta a lányt, amitől az komolyan megrémült. Ő is vadabb védekezésbe kezdett, és talán ettől, talán a lány szavaitól, Tibor végre leállt. Felugrott, és szitkozódni kezdett. Azt mondta a lány most rögtön menjen el, ő nem pihenő vagy megállóhely, ahol a lány két randi között kipihenheti magát. Gúnyos megjegyzést tett a köztük lévő lelki társ kapcsolatra, és újra elismételte, hogy azonnal takarodjon a lány. Erika nem hitt a fülének. Tényleg még Tibor haragszik, amikor az imént majdnem megerőszakolta? Nem értette, mi késztette a férfit erre a durvaságra. Azt hitte, ismeri, és lám, most kiderült, azt sem tudja ki ő. Kapkodva felöltözött, és sírva rohant ki az éjszakába. Ekkor éjjel 2 óra volt. Úgy érezte megalázták, becsapták, és hazáig végig bőgte az utat. Siratta a barátságukat, Tibor utolsó szavait, ami tőrként hatolt a szívébe.
Később azon töprengett, mi indította a férfit arra, hogy ezt tegye?
Mivel szolgált rá arra, hogy így bánjon vele éppen az, akire minden titkát, a legbelsőbb gondolatait rábízta. Úgy érezte porig alázta a férfi, és ez a fájdalom már örökre vele marad.
Tibor később sem látta be mit tett.
Erika Tibor napon mégis felköszöntötte őt, mert a gyűlölet, gyűlöletet szül, és mert a lány még most is úgy gondolja, a szeretet sokkal egyszerűbb és jobb, mint a harag.